Annyiszor belefogtam már ebbe a blogírásba. Eddig a regisztrációig jutottam. 
Most viszont....
Itt ülök egyedül, elárvultan, olyan sehogyérzem magam gondolattal. 
Talán, hogy érthetőbb legyek. 2 gyermekes családanya vagyok. A férjemmel 11 (Mindjárt 12) éve alkotunk egy párt. Ebből lassan 8 éve együtt is élünk. Ebből összesen 4 éjszaka volt, hogy nem együtt aludtunk. Elöször a nagyobbik lányom születésekor, egyszer pedig, mikor évzárójuk volt focin és Ő a Balaton egyik oldalán, Én pedig a másik oldalán aludtunk. Bár akkor is reggel már várta, hogy menjek érte. Egész jó páros vagyunk amellett, hogy kb örökké öljük egymást.Jó egyrészt az Én nagy pofám miatt, másrészt pedig az Ő esetlenkedése miatt. 
Mivel együtt is dolgozunk, így a nap nagyrészét is együtt töltük. Persze erre kapjuk is a megjegyzéseket azoktól, akik ellentétes életformát tartanak fent, de nem nagyon érdekel minket. 
Nos most új helyzet adódott. Mégpedig az Én Drága férjem meglepte magát egy 4 napos focitúrával a haverjaival. Ez még nem is hangzik olyan rosszul, na de most nem találom a helyem. Ülök az ágyon és ahányszor mondanék valamit, annyiszor rájövök, hogy Ő épp egy repülőn ül. Kívánom neki, hogy mocskosul jól érezze magát, de nekem most nélküle olyan, mint egy szárnyaszegett kismdárnak az esőben :( Nagyon hiányzik. Persze tudom mit nyafogok, hisz csak 4 nap, de mi ehhez nem vagyunk hozzászokva. A nagyobbik lányom 2 percenként sírja el magát, hogy Ő azt akarja, hogy azonnal jöjjön haza az Apukája, pedig Én bizony hősiesen tartom magam és nyugtatom, hogy hipp.hopp eltelik az idő, de tudom mit érez. Homok került a gépezetbe. Más lett most a levegő is itthon. Olyan nehéz, olyan üres, olyan más! Szeretném, ha már csütörtök éjjel lenne és mehetnék már érte a reptérre. Szeretnék most ezen a napokon túl lenni. Persze elfoglalom magam és nem lesz gond, de mi még az oviba is együtt járunk. 

SZERETLEK APA! VÁRUNK HAZA!!!!